Azt a kérdést, hogy „Ki a vezető?”, nagyon sokszor szegeztük kis, közepes illetve nagy cégek vezetőinek. A legkülönfélébb válaszok születtek: „A vezető az, aki a legmotiváltabb a cégben.”-től a „Az a vezető, aki segít a munkatársak problémáit megoldani.”-ig. Minden csoportban kell lennie vezetőnek, legyen szó bármilyen játékról, sportról vagy egy cégről, aki nélkül a csoport megbénulna és mozgásképtelenné válna.
A vezető fő ismérve, hogy ő az a személy a cégben, aki a munkát elvégezteti a munkatársakkal, azaz a kiadott munkát készen visszakapja. Nem megcsinálja a munkatárs helyett. Nem kitolja a határidőt, ha az nem lett kész. Nem nyugszik bele a „nem-teljesítésbe”, hanem: eléri, hogy az emberek elvégezzék a munkát! Sőt, tovább menve ezen a gondolatmeneten, felmerül egy újabb kérdés: ha csak 60-70 % -ban tudja mindezt elérni, akkor a maradék 30-40 %-ban vezető volt -e, vagy nem?
Sajnos a válasz, Nem. Képzeld el a következőt, ott ülsz a fogorvosi székben és a doktor a következőt mondja: Az igazság az, hogy most ki fogom fúrni a fogát, de tudja nem teljesen tartom kézben ezt a dolgot. A múltkor átfúrtam egy ember álkapcsát, egy másiknak pedig olyan lyukat fúrtam a fogába, amit nem kellett volna. De nyugodjon meg, csak 30-40 %-ban esik meg velem ilyen, ugyanis 60-70 % -ban biztonságosan végzem a munkám. Hogyan éreznéd magát a fogorvosi székben, ha ezt hallanád? Valószínűleg felpattannál, és elrohannál. Most képzeld magad a következő helyzetbe: itt vannak az TE munkatársaid, és Te csak 60-70 %-ban éred el a kívánt eredményt, mint vezető. Tehát csak 60-70 %-ban uralod a munkádat…
A csoport további törvényszerűsége maga a munkamegosztás. Egy közösségben nem csak hogy logikus, de természetes késztetés is, hogy szaktudás, rátermettség és affinitás alapján az elvégzendő munkát megosztják egymás között az emberek. Ennek a mikéntje szervezetfejlesztési kérdés, s most erre nem térünk ki, azonban érdemes szót áldozni arra, hogy mi történik akkor, ha ez a munkamegosztás nem történik meg egy csoportban. S ha most a kedves olvasó úgy gondolja, hogy a vállalkozásában nincs ilyen probléma, akkor tapasztalatból mondjuk, hogy van.
Egy csoportban ugyanúgy, mint egy családi háztartásban számtalan egymástól jól elkülöníthető munkakör létezik. A szőnyegtisztítástól, a bevásárláson át a házőrző nevelésén keresztül a reggeli elkészítéséig. Persze az életben tudatosan nem bontjuk ennyire részletesen fel az elvégzendő teendőket, azonban megfigyelhető, hogy az a feladat, ami nincs személyre lebontva és rábízva valakire azt általában mindenki, de leginkább senki nem végzi el. Így lehet, hogy a közös aranyhal végül vagy túltápláltságában, vagy épp éhezésének következményében elpusztul, így történhet meg, hogy a ház asszonya a család rabszolgájának érzi magát, hisz a meg nem nevezett „munkakörök” mind-mind az ő vállán pihennek, s meglátva a rengeteg teendőt igyekszik elvégezni azt.
Amikor belenézünk egy vállalkozás életébe, bizton számíthatunk arra, hogy számtalan ember, de legfőképp az ügyvezető számtalan munkakört visel, igaz látens módon. S kialakulhat az a téveszme is, hogy ez tulajdonképp az ügyvezetői munkakör része, pedig nem. Amikor az ügyvezetőnk teljes felelőssége tudatában épp beszerzési tárgyalásokat folytat, akkor beszerző, amikor épp stratégia partnerével köti meg a következő beszállítási szerződést, akkor értékesítő, amikor épp új munkatárs érdekében hirdetést ad fel, s interjúztat, akkor személyzetis. Természetesen a cég fejlődési szakaszaiban ez egy természetes dolog, azonban ettől függetlenül nem árt tudni, hogy ez akkor is más-más munkakör. Munkánk során számtalanszor volt alkalmunk találkozni „túlterhelt” vezetővel, aki különböző trükkök segítségével próbálta meg a lehetetlent, azaz a 24 órás napból 25-26 órásat csinálni. Azonban a trükkök rendre sorra kudarcot vallottak, hisz a végső megoldás nem lett volna más, mint a vezető által végzett számtalan munkakör definiálása után, annak átadása más személynek.
S itt kell említést tennünk azokról a közkeletű szlogenekről, miszerint „akkor van elvégezve a munka, ha én megcsinálom”, vagy „rövidebb idő megcsinálnom, mint elmagyaráznom valakinek”.
Ez csapda, az ügyvezető csapdája. Hisz abban az esetben, ha a vezetőnk nem hajlandó szembe nézni azzal a feladatával, hogy posztja szerint nem lenne más dolga, mint ELVÉGEZTETNI a munkát, és e helyett folyamatosan megcsinálja azt, így a különböző munkakörök rabszolgájává válik.
Vezetőként, kire szenteljük az amúgy is drága időnket? Gyakran felmerülő kérdés ez. A jól dolgozó, termelő munkatársra, vagy a gyengébben teljesítőre?
Ahhoz, hogy használható választ kapjunk, lépjünk ki ismét egy rövid időre a cégből, és tegyünk egy kitérőt más területekre. Mit gondolsz, az iskolában a tanárok kivel szoktak többet foglalkozni, a jó vagy a rossz diákkal? Természetesen a rosszal, hiszen neki van szüksége a felzárkózásra! A jó meg amúgy is tanul magától. Ez nagyon humánus hozzáállásnak tűnik, nem?
Kár, hogy a pokol felé vezető út is jó szándékkal van kikövezve.
Nézzük meg mi is történik ebben az esetben. Jó esélyünk van arra, hogy a rossz tanulónál nem érünk el látványos javulást, viszont a jó tanuló osztályzatai leromlanak.
Miért?
Mert a gyerekeknek figyelemre van szükségük, amit így vagy úgy, de megszereznek. Ha nem tudják azzal, hogy jól viselkednek és jól tanulnak, akkor rosszul fognak viselkedni és rosszul fognak tanulni. Sőt, még meg is betegítik magukat ha szükséges, hogy figyelmet kapjanak. Akkor aztán a dolgok fontossági sorrendje átrendeződik és a nagyon elfoglalt manager szülő, majd ott áll a gyerek betegágya fölött.
Más. Egy forgalmas kereszteződésben, a délutáni csúcsforgalomban az autók közt sétálgatva, egy 30-35 éves, életerős fiatalember, kalappal a kezében pénzt kéreget. Amikor odaér az autó vezetőjéhez, a sofőr azt kérdezi:
– Ha jól látom, Önnek pillanatnyilag nincs munkája. Éppen építkezünk, volna kedve eljönni dolgozni napi 5000 Ft-ért? Az ember kiröhögi: – Most viccel? Így kétszer ennyit is megkereshetek!
Létezik egy érdekes szabály, ami már inkább törvényszerűség: